Kapitányi Iroda

*Ránézek T'pol-ra majd a kapitányra vissza*-Nekem csak egy kérdésem lenne uram,ha ennek a fajnak annyira fontos az a kristály akkor hogy hogy megengedik hogy pont mi szerezzük meg nekik?,mellesleg ha lemegyünk egy komppal oda mindenképp hozzunk magunkal a tricorderen kívül valami eszközöt amivel kitudjuk szűrni hogy hol helyezkedhet el az a kristály a bolygó felszínén belül.* Majd ránézek T'pol alparancsnokra aki egy kissé felülvizsgálóan érdeklődve hallgat engem*-De lehet az is ha csak a kristály tricorder jellemzőit kérjük el azoktól a lényektől vagy a Flottától és az is sokat segítene,a keresésében.

*Közben erősen nézem a kapitányt és azt várom hogy mit mondjon erre a hozzászólásának a gépészének én közben kinyitom a számat és így szólok nagy hangommal a kapitánynak amit csak ő hall*:-kapitány! most az eszközöm lenne a leglényegesebb nem pedig az a kristály! ha nem jutat vissza örök életére így kell majd élnie.*vigyorgok *

Épp nyitnám a szám a válasszal mikor Daniels szól közbe.
- Mit beszél?! - Nézek a férfira aki Triptől és T'Poltól messzebb áll... Daniels csak vigyorog... Talán kinevet engem?... Mégis mit képzel magáról, mi lehet az ami ennyire mulattatja... Az hogy alig látok ki, vagy az hogy.. a falnak beszélek....
- Kapitány? Minden rendben? - KÉrdi T'Pol. A nőre nézek aki visszarángat a kegyetlen valóságba: számukra csak a falnak beszélek... semmi másnak... Biztosan ezen nevetett DAniels... úgy nézhetek ki mint egy bolond aki magában beszél...
- Igen. Minden rendben. - Válaszolom neki, majd lassan odalépek az asztalomhoz, leülök és megfogok egy adathordozót. Odadobom Trip kezébe. A férfi lazán elkapja azt és összenéz T'Pollal.
- Ezen minden rajta van: koordináták, adatok. Hogy hol lehet a kristály, hogy a régi bányában hol találják meg. - Pillantásom közben Tripről Danielsre kúszik aki a bejárati ajtó mellé lépett és most arra mutogat miközben tovább beszélek. - Egyébként a Heldroniak azért pont minket kértek meg mert szerintük veszélyes a bánya és a legendáikban is úgy van leírva hogy majd egy új barát szerzi meg nekik a "szent kristályt". - Visszanézek T'polra és Trippre: mindkettőjük arcán furcsálkodást vélek felfedezni. Ásítok egy hatalmasat amit most sajnos nem sikerült elrejtenem előlük.
- Elnézést. - Mondom és bocsánatkérően ránézek T'Polra. Trip mosolyogni kezd ezen, nehézkesen állok fel és nézek a férfira.
- Ha nincsen más, mehetnek. Vigyék a Kettes űrkompot. Nemárt hogyha kézi fegyvereket is visznek magukkal. Végeztem. - T'Pol és Trip összenéznek és kimennek. Én magamban maradok... a csönd körbevesz. Daniels lassan lép oda hozzám... "Addig élvezd ki a csöndet John ameddig csak tudod" - mondom magamban. Homlokráncolva nézek Danielsre. Az épp megszólalna amikor ránézek:
- Ne... kérem, ne szóljon semmit sem. Megígérem meg fogjuk találni az eszközt... de most had pihenjek egy kicsit... - Sóhajtok egyet és kifele bámulok az ablakon az űrbe. - Fáradt vagyok...- Mondom ki lassan a szavakat... talán másnak ezt be sem vallottam volna... de mivel egyedül vagyok nem sokat tehetek. Amióta Daniels itt ragadt nem tudom a saját kabinomban, a saját irodámban kifújni magamat.... Behunyom a szememet ahogyan az ablaknál állok és várom a választ. Mert tudom hogy lesz válasz.

{ T'Pol-Trip : Turbólift }

Kaptön:
Daniels odalép hozzád. Te ránézel, azt kívánod magadban bárcsak ez meg sem történne... és aludhatnál egyet...de nem teheted... Inkább meg sem várod Daniels monológját és kimész a hídra.

Én és Hoshi belépünk ide- Danielssel karöltve.
- Ülj le. - Mondom a lánynak. Én is leülök az asztalom előtti székre. Kihúzom magamat és Danielsre nézek aki most megállt az ablak előtt... Megpróbálom nem lereagálni, közben arra gondolok hogy ez olyan akár egy rémálomban... a legrémesebb álomban... majd Hoshira nézek. A lány tekintetén kíváncsiságot vélek felfedezni. - Remélem éhes vagy... mert arra gondoltam elmehetnénk vacsorázni. - Mondom ki amit szerettem volna. Kicsit félrebiccentem a fejemet, úgy nézek Hoshira és várom a választ.

meglep a Kapitány ajánlata,de örömmel elfogadom...úgyse volt még igazán alkalmunk beszélgetni,amióta újra együtt dolgozunk...lehet,h kinyögi majd végre azt is,hogy mi a baja...mert egyre jobban nem tetszik a viselkedése!beszélgetésünk közben egyre csak a Kapitány fáradt,meggyötört arcát nézem.

Miután Hoshi örömmel elfogadta a meghívást - aminek nagyon örülök - az az ötletem támad hogy a kapitányi étkezde mégiscsak kellemesebb helynek bizonyul mint az étkezde. Az étkezdében túl nagy a hőség, túl sokan vannak és általában tulságosan is nagy a hangzavar. Ha az ember egy nyugodt, őszinte beszélgetést tervez nincs is jobb mint a kapitányi étkezde... még jó hogy a hajó tervező gondoltak erre is... Persze arra biztosan nem gondoltak hogy egy lepcses szájú idő ügynök majd láthatatlanul a kapitány nyakán marad éjjel-nappal....
{ Folyt. köv.: Kapitányi étkezde topic }

Hoshi:
A kapitányi iroda elé érkeztél. Már vagy öt kerek perce állsz ott: sehol-senki... Porthos fáradtan vakkant fel: Lehet meg kellene keresned a kapitányt. Ám ekkor ő lép oda melléd, észreveszed hogy a jobb karja vérzik, és azt fogja a bal kezében pedig valami furcsa eszközt cipel....

mi történt?-kérdezem elszörnyűlködve,ahogy megpillantom a Kapitány vérző karját,majd közelebb megyek hozzá.jól vagy?

Biccentek egyet Hoshi felé, és közben remélem hogy nem sikerült az egész legénység figyelmét felkelteni útközben rám.
- Menjünk be, ott elmondok mindent. - Megérintem az ajtó mellett lévő gombokat, aminek hatására félretolódik az előttünk lévő ajtó és előre engedem Hoshit. A lány belép, én utána megyek, megállok a helyiség közepén.
- Megtaláltam a gépet. - Nyújtom Hoshi felé a bal kezemben lévő kis négyszögletű fémből készült egységet. - Ne kérdezd hogy hogyan működik, mert fogalmam sincs. - Csóválom meg a fejemet... A mellettem álló Danielsre pillantok. A férfi szinte tehetetlenkedve bambul maga elé... mintha nem is ebben a világban járna... nem itt... pedig most lenne a legfontosabb.
- Ide figyeljen! - Mondom neki, immár maximálisan felé fordulva. - Ha tudja hogy hogyan működik ez a dolog, most árulja el amig véletlenül be nem nyit valaki, mert a végén még észreveszik a titkos kis ügyleteit és ki tudja hogy mi nem lesz még a vége.... - Megcsóválom a fejemet és leülök az iróasztalom előtt lévő székre. Leteszem az asztalra a kis négyzet alakú eszközt és a sérült karomat nézem. Óvatosan megfordítom, felszisszenek.... aztán a még mindig szörnyülködő Hoshira nézek fel.
- Ahogy benyúltam egy panel mögé, valahogy sikerült megvágnom. - Magyarázkodom és közben próbálom a lány elől elrejteni azt hogy ez bizony fájt.

egyre csak a Kapitányt figyelem,aki egyre feszültebb,ziháltabb és kimerültebb...ráadásul most még meg is sérült...tekintetemmel aztán Danielst kezdem el fürkészni,de változatlanul csak Johnt látom a helységbe,senki mást.ahogy leül és leteszi a szerkezetet,amit felhozott,kíváncsian várom,h mi fog történni...

John:
Pillantásod Danielsre szegeződik türelmetlenül, várod hogy mi fog történni.

Hoshi:
A kapitány pillantását követve te is a falat kezded el talán nézni-vagy Danielst? - , és már nagyon kíváncsi vagy hogy mi fog következni. Ekkor az asztalon lévő kis gép hirtelen önmagától a levegőbe repül, és Daniels immár előtted is láthatóvá válik.

Daniels:
A feszült kapitányra nézel aztán a mellette álló Hoshira:
El kellene menni, és be kellene kapcsolni a gépet....De előtte még intézel hozzájuk pár szót.

{ Sorrend: Daniels-John-Hoshi}

*Ránézek Jonhinra *-Ezzel megmentette a jövőjét kapitány!.Ne feledje a temporális vortex hatására a temporalitás csak megerősödöt,ami a temporális háborúnak kedvezz.Ne feledje még nincs vége a temporális háborúnak,csak ha eljön az ideje.*Megnyomok egy-egy gombot majd egy hatalmas kavarodással elis tűnök a 29 század elejére*

Percekig csak nézek magam elé... aztán Hoshira nézek.. semmit sem értettem ebből az egészből amiről Daniels kotyogott. Félrebiccentett fejel nézek magam elé nagyon fáradtan, egyre tompább gondolatokkal a fejemben kavarogva.
- Megmentettem a jövőmet... - Mondom félhangosan. - Nah, az biztos... - Lehajtom a fejemet, egy pillanatra behunyom a szememet és csak várom hogy valami történjen. A gondolataim csak keveregnek szüntelen e közben a fejemben... Temporális háború? Csak nem a temporális hideg háborúra gondolt?...
- De hát a temporális hideg háborúnak vége lett. - Mondom ki félhangosan a gondolataimat. - Nekem azt mondta hogy vége... nem értem mi történt, vajon mi történhetett hogy most ujra kitört? - Megcsóválom a fejemet és felnézek Hoshira. - Elrontottam valamit?

a Kapitányhoz hasonlóan én is csak nézek előre és nem értek az egészből semmit!figyelem őket,Danielst ,ahogy eltűnik a semmibe,és ahogy előtte a temporalitásról meg háborúról hadovál...
elrontottam vmit?-néz kérdőn rám John...
nem tudom-válaszolom neki nyíltan és őszintén...fogalmam sincs...
majd némi merengés után azt tanácsolom neki,h nézesse meg a sebét és pihenjen egy hatalmasat,mert nincs túl jó bőrbe és aggódom érte...felajánlom neki,h elkísérem...

{ Hoshi- John Folyt. Köv.: Gyengélkedő topic }

Miután Hoshi felajánlotta hogy elkísér engem a gyengélkedőre nem tudtam nemet mondani... pedig a gyengélkedő épp az a hely amit még azok is nagy ívben elkerülnek akik ott dolgoznak. De jelen pillanatban nem volt más lehetőségem, főleg ha Hoshi kérlelő szempárját láttam...felálltam és nagyot sóhajtva, a karomat szorongatva elindultam a gyengélkedő felé, gondolataimban a temporális hideg háborún elmerengve.
Utálom az orvosokat....
{ Folyt. köv.: Gyengélkedő }

Belépek ide. Leülök a legkényelmesebb fotelbe. Gondolataim csakúgy zakatolnak a fejemben:
A hajó akitől segélykérő adás érkezett eltűnt. Eltűnt...Hova? A Föld vagyis az űr nem nyelhette el, mégis csak egy csillaghajóról beszélünk! Felállok, melegítek magamnak egy teát, közben elő veszem a Flottától ujonnal kapott napló felvevőmet és elkezdek bele beszélni.
- Hajó napló: 2160. December 10- e. - E közben elkezdek sétálgatni az irodába fel-elá kezemben a rögzítővel, másikban a teás bögrével. - A Hannori rendszerben vagyunk. Egy ismeretlen, idegen csillaghajó asegítségünket kérte, de amire leszkenneltük a hajó csakúgy a semmié lett... nekem ez nagyon nem tetszik... lehet Romulán csapda.. vagy esetleg egy álcázó technikával felszerelt csillaghajó is.. minden esetre... lehet hogy csak tényleg segítséget kértek tőlünk. Mindenképpen utána kell járnunk a dolognak...
Hajónapló vége. - Porthosra nézek.
- Érted ezt?... A macskák sem szoktak csakúgy eltűnni.- Választ nem kapok csak egy fejbillentést és egy nyüszögést. Elmosolyodok és megsimogatom a kutyám puha fejét. Belekortyolok a teámban és hátra dőlök a fotelben...

Kaptön:
Miután pihentél egyet, frissült energiával indulsz el a hídra.

*Ahogy bemész John az irodádba,még mindig eszméletlenül fáj a fejed majd hirtelen olyan mintha elsötétetdne körülötted a világ ,még a szemed is becsukod majd amikor hirtelen kinyitod és Porthost keresed, még a szekrényed is kinyitod és onnan egyszerre több mint 10 kutya ugrik elő amelyek csak rád ugatnak eszméletlen erővel és te visszafolythatatlanul és erőt nem kímélve mint aki azt sme tudja mit csinál úgy mosolyogsz egyfolytába majd a padlóra le esel ülve,majd megint sötétség lesz és minden elsötétül egyszerre majd amikro újból kinyitod a szemed már mesztelenül ébredsz fel az irodádba a kanapédon heverve*

Nem igazán emlékszem mi történt.. Az első gondolat ami a fejemben van hogy a hídra kell mennem... felállok,megbotlom, beütöm a fejemet ami még mindig nagyon nagyon fáj...
- Hol a tíz kutya....Miért vagyok mesztelen?! - Felveszek magamra egy nadrágot meg egy trikót aztán elnyúlok a kanapén mert nem érzem magam jól... a világ kavarog körülöttem...

A hídról kaptál üzenetet, Hoshi az:
A Kumari elfogó pályán van.

NAgyot sóhajtok, felpattanok és megérintem az intercommot:
- Máris indulok. - Válaszolok röviden és kimegyek.