San Fransisco/ Jonathan Archer lakása

Mint ahogyan fenn is olvashatod ez kis lakásom. (Csak SZingularitás kedvéért)

Jonathan:

A kis lakásodban ébredsz egy újabb ugyan olyan végtelenül unalmas ám meleg nyári reggelen, egy zavaros álom után. Az órára nézel és megpillantod hogy már elmúlt 11 óra is. Nagyon megdöbbensz magadon hogy így elaludtál és felkelsz. Kinézel az ablakon és eltűnődsz rajta hogy nagyon hiányzik a régi életed... Ez az unalmas monoton papírmunka nem neked való. Elhaladsz a könyvespolcod mellett és megpillantod a legénységedről készült fotók egyikét. Megfogod, a kezedben tartod és nosztalgiázva gondolsz vissza a régi időkre, mikor még tudtad hogy mi a dolgod és élvezted azt is amit csinálsz... de az már a mult. Nem hozhatod vissza. Lefordítod a képet és a leszereléseden kezdesz el tűnődni mikor hirtelen csenget valaki...

Felülök az ágyon.. ez is csak egy ugyanolyan unalmas reggel. Ez az első gondolatom, bár valami nagyon furcsát álmodhattam aminek a felére sem emlékszem. Az ablakhoz lépek, kinyújtózom és kinézek rajta. Sok egyforma ház és megannyi ember mászkál odalennt. Pillantásom az utcáról, a sok emeletes házakról egyre följebb és följebb vándorol az ég felé... de ez csak egy régi emlékkép. Nagyon régi... Megpróbálok nem rá gondolni hisz annyi papírmunka vár még rám a mai napon. Kinyújtózom és a könyvespolc felé haladok. A polcról egy régi kép bámul rám. Régi, poros kép. Leemelem a polcról és a kezemben tartom egy darabig.. Eltűnődve nézem azt, letörlöm róla a port. A képen a legénységem tagjai mosolyognak: T'Pol, Phlox, Malcom, Trevis, Hoshi és Trip... Mindegyikük hiányzik és már egy jó daraja nem is láttam őket.. egyeseket nem is fogok.
Lefordítom a képet. A mult ezt tudom és nem hozhatom vissza. Megfordulok és Pothosra nézek, a kutyámra. Ő a kanapén fekszik, rámpislog, és a mellette lévő adathordozót kezdi el nézni. Tekintetem arra vándorol.
Tudom hogy mi lehet abban az adathordozóban: sok unalmas nagyköveti munka amit legszívesebben a hátam közepére kívánnék... Megcsóválom a fejemet és a lefordított képre nézek. Habár nem látom a képet tudom hogy kik vannak rajta. Régi barátok, régi munka, régi élet.. ami nagyon-nagyon hiányzik... Ha ezt a munkát tovább csinálom amit most teszek bele fogok betegedni.. Nekem nem ez volt az álmom!
A Földön kuksulok és adathalmazokat töltök ki... de az élet ezt hozta..
Ha talán felmondanák...
Elindulok kavargó gondolatokkal a fejemben, leülök a kanapéra Pothos mellé. A kezembe veszem az adathordozót...
És ekkor valaki csenget.
Felpattanok mintha darázs csípett volna meg, és már nyitom is az ajtót...
- Admirális? - A meglepődöttség első szava tör elő belőlem.

*Az admirális belép az ajtón és megszólal*:Üdv Jonathan régen láttuk egymást.Leülhetek?*a kapitány mutat egy régebbi székre majd helyet foglal minkettő személy bár te még egy kissé zavartan ülsz mert megszoktad hogy nem igazán használod az "ülő izmaidat".*
Admirális:-Lenne egy dolog egy küldetés a maga számára,gondolom most nagyon leköti a sok munka az Andóriánokal de gondoltam elmondom azzért ha érdekli .Szeretném újra bevetésre venni az Enterprise csillaghajót,de az admirálisok először kikötötték hogy maradjon inkább a helyén ahol van de én és páran elleneztük és most gondoltam megkérdezem hogy elválallná-e ha a Flotta teljességel belegyezzne ,persze kiemelték hogy csak akkor egyezznének bele ha maga válallná az összes kockázatot és szerezzne egy-kettő új főtisztet a főtiszti karba,sőt néhány új legénység tag is kellene és ne feledkezzünk meg arról sem hogy az admirálisok a munkatársaim ki kötötték hogy magának kell megírnia az összes erről szóló rendeletet,e-felett még azt is ki kötötték hogy csak is a "régi" legénységel hajlandóak újra bevetésre küldeni az Enterprise-nx-01-et.*közben lehúz egy felest az admirális amit odakészítettél neki és megnézi az üvegét*-hmm jó évjárat .

Leülök és szóhoz sem jutok Werdon admirális szóáradatától... és nem csak attól... Az Enterprise szó hallatán akár egy gyermek szinte felugranék és akaratlanul is magamba lejátszódik minden, minden újra ami az Enterpriseon történt velem az öt év alatt. A parancsnokságom... hogy az űrben megyünk, felfedezünk bolygókat, ködöket, amikor Trippel vizilabdát néztem, amikor T'pol figyelmeztetett fontosabb dolgokra vagy amikor Hoshit több önbizalomra kértem... amikor a legénységgel együtt kosaraztunk.. Mindannyian hiányoznak de arcomon ezt nem mutatom ki. Figyelmesen végighallgatom az admirális mondanivalóját, és nem szólok közbe. Miután a férfi mindent elmondott amit csak szeretne ránézek az italra amit iszik.
- Igen. 2155 ös vörösbor... Még akkor kaptam amikor év végén kineveztek nagykövetté. Azóta nem nyitottam ki. - Felállok és a szekrényemhez sétálok nyugodtan. Kiveszek onnan egy hosszú újjút, felveszem közben beszélek. - Nem tudom honnan örökölte a humor érzékét uram, de ez egy nagyon jó vicc. - Miután felvettem a ruhadarabot megfordulok, és a férfi szemébe nézek. - Nekem azt mondták miután leszereltünk hogy az Enterprise a múzeumba kerül.. erre most meg valami küldetésről beszél?.. Ha fel akar vidítani valami valós ténnyel kezdje uram. - Kétkedve nézek rá és várom mind a magyarázatot mind a válaszokat.

*Az admirális feláll majd visszaül egy kissé lesápadva *-ezek a tények Jonathan.De kell szerezznie egy új főgépészt és pár új tisztet és vegye aminek akarja jőjjön el megnézni a hajóját nincsen múzemumba eddig fejlesztettük az új technológiák végett de most kész lett a hajó de gondolom nem szeretné elvállalni gondolom nem is szeretne hallani erről a barátja halálja utánn,igen jó tiszt volt de tovább kell rajta lépnie Jonathan ha szeretné akkor elválallja de ha nem keressek más kapitányt erre a feladatra elég sok a jelentkező.*ledobja az asztalra a jelentést amin 90 felsorakozó kapitány szerepel közte elsőként Houg Haistrom is akit már ismer pár tudományos és egyébb találkozókból.Majd az admirális felveszi a ruháját és feláll és a szemedbe néz.Viszlát remélem nem sértettem meg de én azthittem hogy magában még ott van a régi Jonathan Archer akit megismertem a felszállásuk idején is.*épp készülődik az admirális és a pohárt is leteszi és az ajtóhoz fárad*

Az admirális szavaiból a férfi tényleg nem viccelhet.. és Houg Haisom nevét olvasva megállt bennem az ütő. Az a pimasz fickó a múlt évi csillagászati találkozón nyilvánosan felhozta az Enterprise expedíciójinak hibáit! És még hogy ő legyen a kapitány? Nem, ezt nem engedhetem! Gyorsan felkapom az asztalon lévő két adathordozót. Az egyiken a 90 fős kapitányi melléklet a másikon a szerződés.
Odalépek az ajtóban lévő admirális elé.
- Admirális! Várjon... - Lenézek az adahordozóra. A kis eszköz megcsillan a kezemben. Szinte egy másdpercnyi idő alatt kitöltöm az üresen várakozó szerződést és az admirális kezébe nyomom. - Remélem jó állapotban van a hajóm.- Egy halvány félmosoly fut végig az arcomon.

*Az admirálisban megáll az óramű majd egy kissé el lepi a düh mert már magában tervezgette az új kapitánynak és a kirendelt "tanácsnak" majd így szólal meg és közben idegesen elveszi a kapitánytól az adathordozót*:-Mi ez a macska kaparás Archer?-ha szánalamból válallja el akkor ne viccelődjön velem épp az előbb készültem fel hogy mit fogok kapni azzért hogy maga visszautasítot de látom szeret viccelődni.*az admirális biccent a fejével majd a kezét megfogod és mélyen a szemébe nézzel kissé ki oktatóan de magabiztosan hogy újra a hajódon lehetsz arra gondolva*

Hatalmas kő esik le a szívemről amit nagyon remélem hogy senki sem hallott. Kezet rázok az admirálissal és mintha a szürke hétköznapok kiszineződtek volna újra. Nem hiába ez a csodák bolygója- A Föld. Furcsa hogy ezen a kis kék bolygón mi minden megtörténhet...
Egy percnyi némaság után én szólalok meg:
- Már csak egyet nem értek,uram. - Az admirális kérdő és szúrós tekintete egyre jobban kezdi égetni az én pillantásom, akár a nap sugarai.
- Ha a hajót nem vonták ki a múzeumból, és a dokkban volt.. Nekem miért nem szóltak róla?

*Az admirális aztsem tudja mit mondjon mert egyszerre örül és dühös is a kapitányra*:-Mert titkos volt a felújítás és ha magának szólunk és nem működik akkor kárt tehet magában és a hajó épségében is.Ha elválallja komolyan és jóváhagyják értesítem azon nyomban ahogy elítélik adolgot addig ön szedje össze a régi emebereit és szerezzen hozzájuk továbbiakat.Sok szerencsét magának.*az admirális kezet ráz Archer-el majd elmegy de előtte mielőtt kilép az ajtón vet egy pillantást Archerre és oda ad neki egy kódot amely tartalmazza azt hogy bármikor elérhesse őt.*

Habár nemigazán értek egyet az admirális álláspontjával miszerint "kárt tehettem volna magamban vagy a hajóban", most már kezdem egyre jobban beleélni magamat a helyzetbe. Átveszem az adathordozót amin egy kommunikációs csatorna kódjai vannak első látásra.
- Köszönöm uram. - Nem leplezem örömöm egy rövid ideig el is mosolyodom. Az admirális biccent.
- Viszlát uram. - Nézek rá. Az ajtó becsukódik. Ránézek az adathordozóra még egyszer, majd felnézek belőle a kutyámra.
- Te ezt elhiszed? - Kérdem tőle amire a kisállat farkcsóvállva rámnéz. - Nem..én sem... - Porthosra mosolyodom és ekkor eszembe jut az admirális mondata.
"Ha elválallja komolyan és jóváhagyják értesítem azon nyomban ahogy elítélik adolgot addig ön szedje össze a régi emebereit és szerezzen hozzájuk továbbiakat...."
"Ha jóváhagyják"... ez nem hangzott biztosnak. Még kezemben van az adathordozó amikor az damirális után rohanok aki már az épület folyosójának a végében áll és hajszáll hijján belépett a liftbe.
- Uram!...Biztos hogy jóvá fogják hagyni?

*Az admirális aki épp a gondolataiban volt temetkezve megálítja a liftet*-Archer...nem mondhatok biztosat.Biztos csak a halál!.De mindent megteszek hogy végre új világokat és új technikákat ismerjünk meg de ehhez kell a maga lojalitása is ha nincsen meg az emberek iránt akkor rá sem nézzen egy Flotta tisztre úgy ahogy régen.*az Admirális tovább engedi a liftet majd kiszáll belőle*-Magába keresse meg a belső énjét és tudatosítsa magát hogy már holnap ha elfogadják ami szinte majdnem száz százalék,már holnap egy csillaghajó kapitány lesz és nem is akármelyiknek hanem az Enterprise-nx-01 nevű zászlós hajónak úgy kösse fel a gatyáját és szedje szét a megmaradt arrogerenciáját.*Az admirális amikor kimondja az utolsó mondatod azon nyomban elmegy és a kapitány még az árnyékát sem látja csak a zsebébe maradt kódra tudsz most meredni*

Rámeredek az adathordozóra..e közben az admirális minden egyes mondata mintha egy kés lett volna amit a szívemben forgatnak.. Vajon ennyire megváltoztam? Nem vagyok a régi önnönmagam?.. Ez az öt év túl sok volt hajó, felelősség és főleg igazi barátok nélkül.. Habár olykor-olykor felkeresett valaki amikor ráértem- mert ez a munka sajnos sok lemondással és időtöltésből állt- még mindig csak egyedül voltam. Én és Porthos. Hamar megszokja az ember a magányt és nehezen szokik bele az újba. Vagy a régibe.
Visszafordulok a szállásomra de még mindig az admirális viselkedése, hozáállása és mondatai kavarognak a fejemben. Talán azt hiszi hogy kiöregedtem...Higyjen amit akar!
Mindig is kapitány szerettem volna lenni, az űrt kutatni kiskorom óta. Ha azt hiszi hogy nem vagyok erre felkészülve újra akkor meg legalább bizonyíthatok neki. Neki és még sok más embernek a flottában akik még soha nem voltak éles küldetésen de beszélni róluk azt nagyon jól tudtak.
A lakásomhoz érkeztem-újra. A csend elviselhetetlenné vált hirtelen. Mintha nem is a valóságból léptem volna ide be hanem egy képzeletből.
- Gyere Porthos. - Nézek a kutyára. - Menyjünk sétálni. - Felvettem egy vékonyabb öltözéket és máris kimentem. A lakás ebben a hőségben egyébként is elviselhetetlen .

Másnap reggel lett, és te hiába vártad fél nap az értesítőt semmi sem jött. Kezded azt hinni hogy az admirális a kérésével a tegnapi napon csak egy álom volt vagy vágyaid vizuális kivetítése.
Nem volt hát mit tenni, ugyanúgy el kellett kezdened a napodat mint bármikor máskor. Megírtad az unalmas Andóriai és Föderációs diplomáciai rendelkezéseket, most pedig jó szokásod szerint ujból sétáltatni viszed a lemenő nap hüvösében a kutyádat.


Ahogyan a parkban sétálgattsz egy fiatal nő lép oda hozzád. Magas, csak egy fél fejjel alacsonyabb nálad, vöröses szőke haja van és barna szemei.


- Elnézést.. ön ugye...ön ugye Jonathan Archer?

Semmi. Semmi sem jött a mai napon. Se értesítés, se egy újabb látogatás... Kezdem azt hinni csak álmodtam az egészet. Hiába várakoztam arra hogy valami is történjen.. a délutánra a remény utolsó szikrája is meghalt.
Nincs hát mit tenni. Az órára nézek: egy óra. Várok még egy kicsit a kanapén üresen feküdve a plafont bámulva aztán nekilátok a szokásos papírmunkának.
Mire ujból felnézek az órára már hat óra van. Visszateszem a sok adathordozót az asztalra, és Porthosra nézek: az egyetlen állandó társamra. Lehajolok a kutyához és megsimogatom azt.
- Mit szóltál volna újból az Enterprisehoz?... Ujból űrkutya lehettél volna. - Mosolyodom el. - Igen. Tudom. Örültél volna neki ahogyan én is.. de látod most ittragadtunk ezen a bolygón..nincs más hátra szembe kell néznünk azzal hogy az egész életünk mostmár ilyen lesz... - Nem is folytatom a beszédem mert csak magamat hangoltam le az előbb. - Gyere velem. - Biccentek neki hátra a fejemmel az ajtó felé. - Menyjünk a parkba sétálni. Ehhez mit szólsz, az Enterpriseon nincs park, hümm? - Kilépünk az ajtón a folyosóra és együtt indulunk el ezek után a közeli parkba ami elég nagy ahhoz hogy el lehessen benne tévedni de elég kicsi számomra, mert már anyiszor jártam itt hogy számomra lehetetlen eltévedni.
Egy hatalmas, öreg tölgyfa mellett sétálunk el. Épp az öregedésen kezdek el tűnődni amikor valaki megszólít.
Megfordulok. Egy fiatal, csinos lány néz rám kérdően.
- Igen. - Bólintok. - Én vagyok Jonathan Archer...ismerjük egymást? - Kérdezem de sehonnan sem ismerős az arca.

A lány elmosolyodik. Fiatal arca így mégszebbé válik.
- Sidney Sierra vagyok. Közben sétáljunk. - Mongya és ketten elindultok az úton. Porthos közben előttetek boldogan futkos és vakkangat. Bárcsak te is olyan boldog lennél mint a kutyád...
- Nemrég végeztem az akadémián. - Ujságolja a lány. - Igaz nem kitűnőre, de egész jól végeztem. - Mosolyodik el. Egy fenyő melett mentek el. Illata szinte betölti a levegőt. - Igazából apám erőltette hogy gépész legyek.- Folytatja csendben a lány. - Bár mindketten történészek Afrikában.. a nagymamám volt gépész, ezért akarták hogy én is az legyek... Még a nevét is tőle örököltem! - Neveti el magát.- Azt mondták nincs sok tehettségem...De én tudtam hogy egyetlen képességem mindig is jó volt: a fontos információk véletlen megtalálása és meghallása.... nem tudom ön mennyire tud róla uram de... - Most félhangosra fogja szavait. - ...De az Enterpriset felújjították... - Szinte egyszerre álltok meg az egyenes úton. A levegő egyre jobban kezd felforrósodni a hőségtől így az árnyékba állsz, utána szólalsz meg.

Eddig semmit sem szóltam csak halgattam a lány mondatait és figyeltem rá... és azon tűnődtem hogy ez a lány mennyire hasonlít is rám valójában. Amikor fiatal voltam legelőszőr én sem azt terveztem hogy majd csillaghajó kapitány leszek. Apám unszolására azonban akaratlanul is tanultam és aztán, végül már szerettem volna én lenni apám hajójának kapitányává válni. De a tanulás és az iskola után az évek gyorsan telltek....
Amikor Sidney az utolsó mondatához ér én is megállok. A döbbenet és a meglepetés egyaránt tükröződik az arcomon. Vajon honnan hallott ez a lány az Enterpriseról? Épp olyan résznél álltunk meg ahol jobban süt a nap. NAgyon melegem lett. Egy pillanatra POrthos után néztem aztán a lányra. Nagy levegőt vettem és megszólaltam ezzel közbeszólva a lány további mondatába:
- Elég jól tudhat maga hallgatózni ha egy ilyen titkos információt csakúgy megtudott... - Hátrébb állok egy nagy fa árnyékába, lassan elindulok és közben beszélek továbbra is. - Igen, az Enterpriset felújjították. - Bólintok lassan. - Várjunk csak... szeretne tiszt lenni a hajón, igaz?

*A nő kissé meglepődve néz a kapitány szemébe és szinte csak úgy letámadja az öröme és örömtől kitörően szólal meg *:-igen ez minden vágya hogy végre szolgálhassak a híres neves Enterprise-n.Már beadtam a kérésemet valamilyen admirálishoz de nem tudom a nevét.*a nő kissé zevartan állt fejét vakarva a kapitány előtt*-öreg volt éés...tudja uram?.*a nő zavartan néz fel a kapitányra*

Zsebre teszem a kezeimet és elmosolyodom, úgy sétálok tovább.
- Igen, nem sokan ismerik Werdon admirális nevét. - Mondom és e közben magamban hozzáteszem hogy " Azért mert nem sokan kedvelik" - Milyen posztra adta be a jelentkezését? - Kérdezem nyugodt hagnemmel, közben leporolok a pólómról egy bogarat. Szeretem az állatokat de bogarakról akarva-akartlanul is a Xindik jutnak az eszembe és borsódzik még a gondolatuktól is a hátam....

- Főgépészi posztra! - Harsogja a nő. A "főgépész"- szó hallatán megint csak megáll benned az ütő. Előző főgépészed Enterpriseos karrierje úgy fejeződött be hogy a férfi az életét veszítette hogy téged megmentsen. A fiatal lányra nézve nem szeretnéd ha ő is így végezné. A lány körübelűl annyi idős lehet mind amikor Tripp előszőr lépett az űrhajó fedélzetére. A negatív emlékeket nehezen tudod csak elhessegetni. Talán le kellene valahogyan beszélni a lányt. Vagy nem?... Nehéz döntened hisz az Enterprisenak mindenképpen kellene műszaki főtiszt.
Mindegyiket le fogod majd beszélni aki jelentkezne tehát erre a posztra?

- Főgépész. - Ismétlem meg hangosan is a lány hőn áhított állását, majd leülök egy padra. Sierra mellém ül. Érzem ahogyan kíváncsi a gondolataimra, az álláspontomra, ahogyan minden egyes rezdülésemet követi egy csillogó szempár. Egy pillanatig figyelem ahogyan Porthos szagolgatja a virágokat, ahogyan leül a lábam mellé. Nagy levegőt veszek és elkezdem mondani amit gondolok.
- Előszőr is: maga túl fiatal ehhez a poszthoz. Másodszor is: ez egy csillaghajó. Nem egy játszóház, ezt remélem tudja. Ha valaki akár egyetlen dologban is téved, egyetlen apró dologban annak nagyon súlyos következményei is lehetnek. Talán nem tudja hogy az előző főgépészem meghalt, úgy távozott el a posztjáról. És akárhogy is szépítem, de nem akarok még egy ekkora veszteséget. Trip a barátom volt. Nagyon jó barátom. Fiatal korunk óta ismertük egymást. És meghalt mert engem védett és a legénységet, mert krízis helyzet volt.
Lehet hogy átment az összes elméleti és fizikai teszetn, lehet hogy átment az antigravitációs teszten is. De ezekre a pillanatokra semmi sem készítheti fel. Csak az élet... Még így is elvállalja? - Kérdezem és most nézek csak a lányra, ezek után. Ha azt mongya még így is hogy elvállalja, akkor ő a legmegfelelőbb ember a posztra. Ha nem: az admirális ez esetben feldobhat egy újabb jelentkezőt.

Sierra megdöbben a szóáradatodon.
- Igen, még így is elvállalom. - Mongya a lány halkan. Megsimogattja Porthost, aztán feláll. - Sokat jelentene ha maga is engem választana a jelentkezők listáján. Egy dolog hogy az admirális engem választott. De még egyátalán nem biztos hogy én leszek a főgépész. Régen nem szerettem volna az lenni... de most már szeretnék. - Körbenéz aztán te is felállsz és kezet fogtok.
- Örültem hogy találkoztam magával. - Mongya Sierra mosolyogva és elmegy, vissza a hosszú park sétányon. Te hosszan utána nézel míg el nem tűnik, aztán te is haza mész.
Belépsz lakásodba és csak arra tudsz gondolni hogy nem-e követtél el-e hibát amikor elvállaltad a kapitányi széket. Leülsz a kanapédra és megfogod az asztalra letett adathordozódat:
Azon különféle posztokra jelentkező tisztek névsora van felírva. Gépészet, kommunikáció... Ekkor eszedbe jut egy régi ismerős akit legutoljára csak télen láttál.... Nem hinnéd hogy elvállalja a nő a posztot, de minden esetre egy próbát még megér. De hol lehet vajon az az adathordozó ahova felírtad a kommunikációs frekvenciát? Elkezdesz kutatni a szobádban...

Mindig rend van a lakásban de most mintha nem is önmagam lakása lett volna-nem találtam a kommunikációs frekvenciát.
Pedig tudom hogy fontos! Most mindenképpen kellene beszélnem egy baráttal, egyszerűen éreztem hogy szükségem van rá.
Benézek a dolgozószóbámnak az íróasztala alá: semmi. Az asztal szekrény részébe: ott sincs semmi. Csak meg kell találnom valahol! Nem lehet ennyi eszem! - Miközben félhangosan magamat átkozom Pothos nyomja oda a nedves orrát a lábam szárához.
- Mi van? - Fordulok hátra: és akkor nézem hogy a kutya szájában ott lifeg a kis adatblank amit keresek. Nagyon megörülök! KIveszem a szájából, lehajolok hozzá és megsimogatom az okos fejét.
- Köszönöm. - Mondom neki. - Ezért még kapsz tőlem valamit, ígérem. Az adósod vagyok. - Mosolyodom el. Felállok és a másik szobában lévő kis műszer elé ülök. Beírom a kommunikációs frekvenciát és várok.. tudom hogy Brazilliában reggel nyolc óra körül járhat az idő... de Hoshi biztosan fenn van. Vagyis nagyon remélem...
Türelmesen várok.

Két vagy három percet vársz. A türelmetlenségtől csak fészkelődsz ülőhelyeden. "Valószínűleg nem fogja bekapcsolni" - Gondolod magadban, de aztán elgondolkodva rajta belátod hogy Hoshi nem olyan. Fel fogja venni. Már kezded feladni a várakozást amikor hirtelen a kommegység bekapcsol és Hoshi kialvatlan, fáradt arca jelenik meg. Azonnal elmosolyodsz a lányt látva és egy pillaabatra végig fut benend hogy lehet nagyon rosszkor zavartad meg őt.
- Üdvözlöm kapitány. - Szólal meg Hoshi de hangjából azt szűröd le hogy nagyon rossz időzítésed. Kezded elszégyelni magadat.
Egy pillanatra vársz és csak azután szólalsz meg.

Amikor megjelenik Hoshi arca a kijelzőn automatikusan is elmosolyodom. A lány szólal meg előszőr aztán várok egy pillanatot és közben végigcikázik az agyamban az a gondolat hogy lehet nem most kellett volna megzavarnom őt. Hisz az arcára nézve látom hogy elég sápadt és hogy fáradt is... Lehet nincsen jól?
- Szép jó.. reggelt Hoshi. - Regelt ez a jó szó?... Igen, ott körübelül reggel nyolc óra lehet. - Minden rendben? - Kérdezem mert egyre joban az az érzésem támadt első látásra a sok év távlatából hogy Hoshi most elég sápadt.